My poems

Seherezádé

Csodás lány élt egyszer régen keleten,
Úgy mondták, hogy ő maga a szerelem.

Gyönyörű volt, karcsú testű,
Imádták őt mindenestől.

De bármily csodás ,,királynő" volt,
A múltjában volt egy nagy folt:

Rabszolgaként született,
S rengeteget szenvedett.

Istennővé csak tánca tette,
Közönsége ezért szerette.

Oly szenvedéllyel táncolt,
Hogy a levegő körötte felforrt.

Nézték ezt a tüzes, vad erőt,
S meghajlottak e nő előtt.

Hercegek kérték feleségnek,
De ő mind elutasította őket.

Számára az egyetlen szerelem a tánc,
S ezt sosem cserélné egy férfira át.

S a hatalom? Számára felesleges dolog.
Ő csak tánc közben igazán boldog.

*

Ördögből angyal

Volt egyszer egy lány,
Férfiak bálványa,
Babonázó szemeivel
Ő volt az ördög lánya.

Istennő volt ő,
A szerelem istene,
Oly sokan imádták,
De ő nem törődött vele.

Mily sok leány gyűlölte
Őt a hatalmáért:
Epedtek a férfiak
Egy-egy mosolyáért.

Teljesítve kérésüket
Boldogságot hintett,
Ám ha szerelmet ígértek,
Ő csak legyintett.

Vágyta a szerelmet,
De függetlenég árán,
Mégsem kért belőle,
Inkább maradt árván.

Eljött az a nap, mikor
Megváltozott minden:
Meglátta a Férfit,
S megdobbant a szíve.

Szerelmes lett a lány,
Odaadta szabadságát,
De sosem bánta, mert
Elnyerte boldogságát.

A régi istennő
Valahol elveszett,
A boldog szerelem
Egy új lányt teremtett.

Nem ragyogott másra,
Nem szórta mosolyát,
Mert a férfi mellett
Boldogságra talált.

Néha-néha megvillan
A boszorkány-szempár,
Ha felidézi, milyen volt
A régi szabadság.

De e villanás csak egy pillanat,
Nem vonzza a múlt,
Mert a szerelemtől az istennő
A porba hullt.

*

 Suliban

Kicsi szádat befogtad,
Füled tágra nyitottad,
Odafigyelsz, nem beszélsz,
Így fejlődik majd az ész.

*

Sír az égbolt

Sír az égbolt,
Mint a gyermek,
Az esőcseppek, mint
Könnyek peregnek.

Égi könnyet
Szél szárít fel,
A nap vigaszul
Csókot lehel.

Láthatóvá válik
Az égboltnak öröme,
A csodaszép szivárvány
Gyönyörű boltíve.

*

Havazik

Fehér csoda fenntről hull,
Befedi a földet,
Eltakarja a múlt,
Megőrzi a zöldet.

*

Egy szép boszorkány

Az álom függönye mögött,
E kék hajnali órán,
Törli a bőrére tapadt holdfényt
Egy szép boszorkánylány.

Meztelen testén csillan a hold fénye,
Sok fiatal legénynek igazi vesztére,
Érette mind a halálba rohan,
Bűnös vágyuk öli meg azokat.

"Boszorkányt kívánni a legnagyobb átok,
A halál bármikor lecsaphat rátok!"
Szólt a lány, és mosolya villant,
Utoljára még az ifjakra pillant.

Az álom függönye mögött,
E hajnali órán,
Elhagyja a tisztást
A szép boszorkánylány 

 *

Az első napsugár

Felragyog egy napsugár,
Az első e napon,
Fáradtan hull alá
Az őszi avaron.

Árva kis napsugár
Töri meg az éjet,
Sosem láttam még
Ily csodálatos szépet.

Boldogságot hozott
Az emberek szívébe,
Kik ráérnek figyelni
Szomorú fényére.

Elgondolkodtam rajta,
Vaj' mi lehet az oka,
Mért lehet szomorú
A napsugaracska?

Talán magányában
Gyengének érzi magát,
S fél, hogy elveszti a
Sötétség elleni csatát?

Első kis napsugár,
Több a te fényed!
Elvész a sötétség,
Nem kell hát félned.

A kicsi napsugár
Mikor rájött erre,
Még jobban ragyogott,
S boldog lett fénye.

Boldogságot sugárzott
Az emberek lelkébe,
Új reményt adott
Minden bús embernek.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat